Budapest I. kerülete Budán terül el, melynek területéhez tartozik a Víziváros, Budai várnegyed, Krisztinaváros, Tabán, Gellérthegy melyek többsége egyéb kerületbe is átnyúlik.
A kerület részeinek külön-külön saját történelme van.
A víziváros évezredek óta lakott rész, a római uralom és a népvándorlás idején is népes területként létezett. A római korban ezen a részen át vezetett egy közlekedési útvonal Aquincum felé, ami a mai Batthyány térnél nyugat felé ágazva hadiúttá vált.
Ez a római település megsemmisült a III. században a szarmaták pusztításai miatt.
A középkorban Buda külvárosai léteztek itt, Tótfalu-Taschental, Szent Péter, Szent Mihály és Szent István. A több kis település mindegyike saját templommal rendelkezett, melyről aztán a nevét is kapta. A 17. századból ismeretes, hogy a mai Szilágyi Dezső tér helyén volt a piac, kereskedelmét pedig fellendítette az, hogy kikötő is működött itt. Aztán 1684-ben a török ostrom alatt elpusztult ez a terület, s az újjáépítés hosszasan elhúzódott. A törökök a templomokat dzsámikká alakították, de építettek egy olyan fürdőt, mely még ma is ép, ez a Király fürdő. S mivel a törökök kiűzése nagy rombolással járt, a német telepesek barokk stílusú épületeikkel építették újra a városrészt. Egy ilyen múlt ellenére is ez Buda műemlékekben leggazdagabb része. A II. világháborút követően újabb fejlődési hullám vette kezdetét, amikor is új házsorokat és közintézményeket építettek. A Viziváros egy része a II. kerületnél maradt az 1950-es Nagy-Budapest kialakításakor.
A Budai várnegyed, vagy ahogy a köznyelv ismeri a Vár, teljes egészében az I. kerület városrésze. Történelme akkor indult, amikor IV. Béla a 13. századi tatárjárást követően várakat és falat építtetett a Budavári Palota köré. Majd később Buda az ország fővárosává vált, ígyhát a 14. század 2. felétől a palota királyi székhelyként funkcionált. A 13. században hatalmas piaci élet lüktetett a mai Bécsi kapu téren és Kapisztrán téren. Míg a mai Táncsics utcában a királyi pénzverő üzemelt. A Budai várnegyed fénykora a 14- 15. században volt, amikor gazdasági, politikai és kulturális központként létezett. Ekkor olyan építkezések kezdődtek, melyek maradványai a mai városképről is leolvashatóak. Vízvezetékek és városkút jött létre, de a fejlődést a 16. században a török megjelenésével a pusztítás váltotta fel, amiből az újjáépítés csak a 19. század végén kezdődött el.
Budapest 200 barlangja közül a legjelentősebb a Várhegyben található, a Budai várnegyed részén. Ez a Budavári Labirintus, ami 1987 óta a világörökség része. A nagyközönség számára olyannyira nyitva van, hogy még rendezvények helyszínéül is szolgál. Ám van egy része, ami mindig is lezárt rész volt, ez a sziklakórház és a légoltalmi pincék. A II. világháború idején 10.000 ember talált itt menedékre.
A Várhegy olyan barlangokkal is büszkélkedhet, amiket valószínűleg a természet alakított ki, s vannak feltételezések, miszerint ezeket már az ősemberek is ismerték. Kutatások szerint valószínűleg a házakat is ennek tudatában rendezték, mivel barlangi kutakból használták a vizet, itt tárolták az élelmiszereket és rejtegették az értékeiket.
Itt található a Budavári Sikló is, melyet a világ második siklójaként 1870. március 2-án avattak fel. Gróf Széchenyi Ödön jóvoltából készült, a kor legmodernebb műszaki megoldásaival. Megépülésének oka az volt, hogy a Budai-vár amikor már nem erődítményként szolgált, hanem a minisztériumok miatt munkahelyként is, valahogy meg kellett oldani a dolgozók közlekedését.
Krisztinaváros a nyugati várlejtőn terül el. A 18. században a vár védelmi rendszeréhez tartozott valamint építési tilalom szabályozta a kibontakozását. Ezen a részen még a 19. század közepén is szőlőművelést folytattak, de a későbbi várparancsnokság sem segítette elő az alakulását katonai szerepvállalása miatt, így csak nehezen fejlődött ki. Nevét annak köszönhetően kapta Mária Krisztina főhercegnőről, hogy a hercegnő elérte az építési tilalom feloldását. Ezért hálából a Krisztinaváros nevet kapta a település.
Tabán már a kőkortól kezdve ember által lakott terület volt. Valaha Kis-Pest néven emlegették, aztán a középkorban a Szent Gellért falva nevet viselte, majd Kelenföld és Alhévíz neve is volt. A mai név kialakulása a törökök Debághéna névragasztásából ered, ami aztán Tabahon majd Tabán névre csiszolódott. Éltek a vidéken a törökök után rác és német betelepülők, akik leginkább szőlőműveléssel vagy kereskedelemmel foglalkoztak, de akadtak köztük iparosok is. Tabánt többször is sújtotta tűzvész és árvíz, legutóbb a 19. század vége felé. Ma már Buda legnagyobb parkjaként tartjuk számon, ami sok szabadtéri rendezvénynek ad otthont.
S végül, de nem utolsó sorban a Gellérthegyi terület is az I. kerület része. A régészeti leletekből arra lehet következtetni, hogy az első lakói a kelták voltak. A honfoglaló őseink pedig kihasználták a dunai átkelési lehetőséget a hegy lábánál. Nevét a legenda szerint onnan kapta, hogy a pogány magyarok 1046-ban a mélybe gurították itt a hittérítő Gellért csanádi püspököt. Mai arculatát 1873-ban kapta, amikor rengeteg facsemetét eltüntettek. 2000 óta pedig védett területként van nyilvántartva.
Az I. kerületben a Clark Ádám téren található a 0 kilométerkő is, ami művészileg is jelképezi az országút kiindulópontját. A szobor avatására 1932. május 7-én került sor.
